2. Irány a pizsiparti!

-Tori… ööööm… nem felejtettünk el valamit? –kérdezte meg Aaron idegesen, mikor leparkolt a házunk előtt.

-Nekem is van egy ilyen érzésem. –kezdtem el gondolkodni.

-Jajj ne!... –kezdte a barátom.

-Emily! –kiáltottuk egyszerre.

-Hogy lehet a saját kishugodat elhagyni? –kérdezte hitetlenül felnevetve a fiú, mikor visszaindultunk a kocsival.

-Jólvan, na! Elvontad a figyelmem! –bokszoltam bele a vállába.

*

-Úgy sajnálom, Em! –öleltem magamhoz a kishugom, mikor beértünk a lakásba.

-Semmi baj, nem vártam ám olyan sokat… -küldött felém Emily egy apró mosolyt.

-Annyira aranyos vagy! –pusziltam meg a kislányt.- Mit szeretnél csinálni míg haza nem érnek anyáék?

-Jégkrémet enni. –csillant el a szeme.

-Jólvan… és közben megbeszéljük, kinek hogy telt a napja. –egyeztem bele jó testvér módjára.

-Csokis jó lesz? –kiáltottam ki a hűtőajtó mögül. Direkt a kedvencét választottam.

-Persze! Amúgy képzeld, ma összebarátkoztam 2 ikerlánnyal.

-Hűha! Jól hangzik. Ők is harmadikosak?

-Igen, most költöztek a családjukkal Londonba. Éééés… -kezdte Emily.

-Ajjaj... mi és, Em?

-Hát… szerveztek egy kis pizsipartit mára, hogy jól összebarátkozzunk, mert mivel év végén jöttek, nincsenek még barátaik.

-Csak téged hívtak meg? –kérdeztem. Ez azért volt fontos, mert ha csak őt, akkor nagyobb az esélye, hogy elengedem, mint hogy nem. Mégpedig azért, mert ha csak őt, akkor furin nézne ki, hogyha nem engedjük el, a 2 kicsi lány egyedül ül otthon, tök megalázottan. Viszont ha többen is lennének, nem tűnne fel, hogy egy lánykával több vagy kevesebb.

-Csak engem. –vigyorgott, mintha csak olvasna a gondolataimban.

-Most megyek, mert el kell intéznem egy pár sms-t, addig egyél még egy pár kanál jégkrémet, mert mikor lejövök, elteszem. –kiáltottam vissza a lépcsőről, indulva a szobámba. Épp akkor csipogott a telóm, sms-t jelezve, mikor kezembe fogtam.

’Tori!

Kénytelenek voltunk beleegyezni, hogy ma egy jótékonysági estre menjünk… tudnál vigyázni Em-re? Valószínűleg későn érünk haza, úgyhogy figyelj oda, hogy időben feküdjön le!

Anya x’

Na igen, a szüleink orvosok, akik gyakran eljárnak jótékonysági estekre és utaznak külföldi konferenciákra. De nem baj, így legalább elvihetem Emily-t arra a pizsipartira.

’Aaron! Sajna ma nem tudunk matekozni, bocsi. (Te is sajnálod, ugye??) Majd bepótoljuk holnap délután, ne aggódj. Előre is jóéjt. Tori xxx’

Ezt az sms-t küldtem legjobb barátomnak, míg leszáguldottam a lépcsőn, hogy közöljem Em-mel a jó hírt.

-Emiiiiily! Indulhatunk? Mikor is kezdődik?

-Úgy 10 percünk van, hogy odaérjünk erre a címre. –nyomott a kezembe egy cukin kidíszített meghívót. Az összes ottalvós cucca már egy kis táskába volt pakolva. Ő aztán készült.

-Kénytelenek vagyunk sétálni… -nyújtottam a kezem, ’ha megfogja, úgy megyünk, ha nem, nincs gond’ alapon. Elfogadta a kinyújtott kezem, így kézen fogva sétáltunk el a házig.

-Szerinted anyáék mikor érnek haza? Szerinted lehetséges, hogy itt aludjak? –kérdezte félve Em.

-Majd vállalom a felelősséget… Amúgy sem hiszem, hogy korán hazaérnek, mi kb. addigra már suliban leszünk. –kacsintottam rá.

-Imádlak Tori, ugye tudod? –ölelt meg.

-Tudom hát!

-Ez az a ház! –szólalt meg a hugom mellettem.

Kopogtam az ajtón, és hallottam, hogy valaki trappolva jön kinyitni azt. Igencsak visszahőköltem, mert fura látvány fogadott. Ott állt előttem egy nagyon helyes, kb. velem egy idős srác, és mellette az ikrek.

-Ugye nem te vagy az apjuk? –nem tudom miért csúszott ki a számon, de már késő volt… ilyen az én formám, ami a szívemen, az a számon. Különben pedig komolyan el lehet képzelni, hogy az apjuk… a mai világba. Na jó, de vajon most tényleg? Miért nem szól semmit?!