3. Louis...

’De ciki!’ -gondoltam magamban, mikor rájöttem ki is áll előttem.

-Uppsz! Sajnálom... én csak...ömm.. –kezdtem el dadogni a megilletődöttségtől. Szerintem még Aaron is előbb felismerte volna Louis Tomlinson-t, mint én. Bizony, aki előttem állt nem volt más, mint maga Louis, teljes életnagyságban.

-Gyertek be! –invitált minket kedvesen, nagyobbra nyitva az ajtót.

-Annyira sajnálom! Komolyan szégyellem magam… én csak… Szóval, én directioner vagyok meg minden, csak… nem nézek rólatok nyálcsorgatva naponta 5000 képet és nem beszélek folyton rólatok. –próbáltam mentegetőzni, de szerintem már kialakult a fejében egy számomra nem túl előnyös kép rólam. Ez annyira ciki!..

-Semmi baj, tényleg. –mosolygott.- Legalább nem kezdtél el sikongatni és aláírást követelni.

*Louis szemszöge*

Miért érzem úgy, hogy én hoztam zavarba… kit is? Mindegy, szóval ezt a lányt.

-Különben, megtudhatnám a neved? Te tudod az enyém, én viszont a tiédet nem. Ez így nem túl fair. –szólítottam meg.

-Victoria Daniels. –nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam.- Hívj nyugodtan Tori-nak! –tette még hozzá.

-Khmm! –köhintett egyet Daisy, a(z egyik) hugom. Ezt azért csinálta, mert egy: eddig a 3 kislányt totál hanyagoltuk, pedig ez az este az övék, kettő: még mindig szorongattam Tori kezét, akinek igencsak kiült az arcára, hogy ezt már kínosnak érzi, és jobb lenne őt elengedni. Így is tettem.

-Hívhatlag esetleg Vic-nek? –kérdeztem vigyorogva, mikor kimentem behozni 5 pohár üdítőt.

-Ohh, kérlek ne! –horkant fel.

-Miért? Tiszta jó! Nekem tetszik, mostantól Vic-nek nevezlek! –incselkedtem vele. Egyébként komolyan gondoltam, tényleg így fogom nevezni.

-Felmehetünk játszani? –kérdezte Phoebe (a másik hugom), az emelet felé mutatva.

-Rendben. –mosolyogtam rájuk.

-De ne nagyon várjátok, hogy lejöjjünk reggel 7-ig. –vigyorgott rám Daisy, majd felmarkolt 3 zacskó édességet, és felrohantak.

-Jah… és az emelet nagykorúmentes övezet, szóval semmi feljárkálás! Titkos dolgok fognak történni odafent! –kiáltottak még vissza, felém küldve egy kacsintást.

*Tori szemszöge*

Nem hiszem el, hogy Em képes volt engem itt hagyni mindenféle köszönés nélkül.

-Nekem mennem kell. –indultam az ajtó felé. Semmi kedvem nem volt valami kínos beszélgetést erőltetni Louis-zal.

-Máris mész? –kérdezte aggódó(?) szemekkel.

-Igen, nehogy még valami cikis történjen velem. –nevettem fel kínomban.- Még egyszer sajnálom!

-Ne tedd! –nevetett fel jóízűen.- …És várj egy percet! –tette még hozzá.

Türelmesen vártam, míg megjelenik egy… filccel? Ez komoly?

-Te meg mi a fenét akarsz csinálni? –kérdeztem, mikor elkezdte felgyűrni hosszú ujjú felsőm ujját.

-Nem megerőszakolni, nyugi. –kacsintott.- Akkor különben se itt kezdenélek vetkőztetni.

-Fordulj el! –kérte. Mire visszafordulhattam, megláttam, hogy egy bazinagy aláírás feszít a jobb alkarom belső felén.

-Louis? Ez komoly? Én nem vagyok ilyen fanatikus. –mutattam rá a kezemre furi arccal.

-Jólvan, bocsi… de várj még egy kicsit. –szólt rám. A következő pillanatban pedig megláttam, hogy ugyanaz az alkarom külső felére odaírta, hogy ’Vic-nek xxx’.

-Szuper. –forgattam meg a szemem puffogva.- Ha hazaértem, az lesz az első, hogy ezt lemosom!

-Okés, ezt megbeszéltük! –ült ki egy levakarhatatlan vigyor a képére.

-Ha már ilyen jól kezeled azt, hogy én híres vagyok… esetleg hazakísérhetlek? –kérdezte meg gyorsan, ugyanazzal a vigyorral.

-Jah, szuperül tudom kezelni, na szia! –intettem neki, majd kipenderültem az ajtón, és elindultam hazafele. Csak remélni tudom, hogy Louis lesz olyan felelősségteljes, hogy Emily-t elviszi reggel suliba.

*Louis szemszöge*

Mikor Vic elment, az volt az első, hogy felhívtam Niall-t, és elmeséltem neki, mit csináltam. Számítottam rá, hogy szétröhögi a fejét… de arra nem, hogy ennyire. Konkrétan kinyomtam a telefont, annyira idegesített már a 3 percig tartó jellegzetes nevetése… szerintem észre se vette.